
Nézd meg a teljes képet.
A fehérjebevitel, az étkezés és a pihenés együtt adja az alapokat. Ezekről találsz olvasnivalót a Fitt Magazinban.
Elolvasom az útmutatót
Weider
A béta-alanin egy nem esszenciális aminosav, amely a karnozin egyik bomlásterméke. A hisztidinnel – egy másik aminosav – kombinálva nagyon jól működik és tovább növelhető a karnozin szintje. A karnozin egyfajta puffer tevékenységet folytat, aminek folytán megakadályozza a hidrogén ionok felgyülemlését az izmokban, így megelőzve a túlzott savasodást, fenntartva izmaink optimális pH értékét. A túlzott savasodás hatásai között említjük, az izom leépülését, valamint idő előtti kifáradását, amely így előrehozza egy-egy bukásig végzett szett végét. Ebből így nehéz profitálni, ezért is nagyon fontos, hogy izmaink számára mindig biztosított legyen elégséges béta-alanin, ami azután karnozinná alakul.
A savas környezetben sem a kalcium nem tudja 100%-osan végezni a dolgát – már ami az izmaink hatékonyabb összehúzódását illeti –, valamint az ATP-ből (Adenozin-trifoszfát – testünk számára a leggyorsabb energiaforrás) sem tudunk elegendő energiát nyerni.
Étrend-kiegészítők és élelmiszerek: ellenőrizd az összetevőket, hatóanyag-tartalmat, tápértéket, allergéninformációkat, adagolást és figyelmeztetéseket. Az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot, és nem szolgálnak betegségek diagnosztizálására, kezelésére vagy gyógyítására.
Egészségügyi körülmények: várandósság, szoptatás, fennálló betegség, rendszeres gyógyszerszedés vagy egyéb egészségügyi körülmény esetén étrend-kiegészítő alkalmazása előtt kérd ki orvosod vagy megfelelő egészségügyi szakember véleményét.
Sporteszközök és sportruházat: használat előtt ellenőrizd a termék épségét, méretét, terhelhetőségét és rendeltetésszerű használatának feltételeit. Sérült vagy hibás sporteszközt ne használj.

A fehérjebevitel, az étkezés és a pihenés együtt adja az alapokat. Ezekről találsz olvasnivalót a Fitt Magazinban.
Elolvasom az útmutatót
A pihenőnap nem azt jelenti, hogy az étkezést is szüneteltetni kell. Az aktivitásod változhat, de a teljes heti rutin része a két edzés…

Az otthon elkészített ebéd akkor működik jól, ha szívesen megeszed, és a munkanapodba is beleillik. Nem kell minden dobozba csirkemell és…

A sorozatok közötti pihenő nem elvesztegetett idő. Segít felkészülni a következő feladatra, és az edzés összehasonlíthatóságát is…
Becsüld meg az energia-, fehérje-, szénhidrát- és zsírszükségletedet néhány egyszerű kérdéssel.
Kiszámolom az értékeimet